Kutya etetése

Kutya etetése – kölyök korban

Ha otthon születnek a kölykök, 0-4 hetes korig az anyatej teljes értékű táplálást biztosít a kicsiknek. Az anya tápanyag-igénye szoptatás alatt akár 4-5x-ösére nőhet, figyeljünk oda rá, hogy ne szenvedjen hiányt! Népesebb alom esetén már a 3-4. héttől  elkezdhetjük a kiskutyák hozzátáplálását, de általában elegendő ezt a 4-5. héttől elkezdeni. Tejet, vagy kutyáknak való tejpótló tápszert kínáljunk először, majd fokozatosan növelve keverjünk hozzá kölyöktápot. 6 hetes kor körül már hozzászokik a szervezetük, és 8 hetes korra elválaszthatók lesznek az anyjuktól.

Árván maradt kölyök kutya etetése

esetén, ha dajka szuka nem érhető el, állatpatikában, állatkereskedésben szerezzük be a szükséges kutyatej pótló port, mellyel az 1-3 hétben 2 óránként (napi 6x) cumisüvegből vagy fecskendő segítségével etessünk. Ha már önállóan tudnak enni, 3 óránként (napi 5x) kínáljuk meg a tápszerrel, melybe fokozatosan növelve keverjünk kölyök tápot.

Vásárolt, vagy befogadott kiskutya etetéséhez

mindenképpen kérdezzük meg a tenyésztőt vagy a korábbi gondozót, hogy az utóbbi 1-2 hétben milyen tápot evett a kutya, és ugyanazzal kezdjük ez a táplálást. Fokozatosan, 1 hét alatt, egyre nagyobb adagban hozzákeverve állhatunk át másmilyen, általunk jobban preferált (elérhetőbb, szimpatikusabb, vagy jobb minőségű) tápra. Ha ezt elmulasztjuk, a hirtelen tápváltás gyomor-bél panaszokhoz, hasmenéshez, hasfájáshoz vagy akár allergia kialakulásához is vezethet.

Az etetés gyakorisága, a táp mennyisége

Jogszabály szerint a kölyköket legkorábban 8 hetes korban lehet elvinni az anyjuktól! Ne vásároljunk ennél fiatalabb kutyát!

Ideális esetben a tápokon található testtömeg szerinti táblázat, ez leegyszerűsíti a dolgot: higgyünk a címkének, és etessünk súly szerint! Ennek hiányában úgy kalibrálhatjuk be az adagot, hogy figyeljük, mennyit eszik meg max. 10-15 perc alatt. Ha abbahagyja az evést, vegyük el a maradékot, és legközelebb csak annyit adjunk, amennyi fogyott.

6 hetes kortól napi 4-5x

3 hónapos kortól 4x, fél órával a sétáltatás előtt.

6 hónapos kortól 2x

Kölyök kutyának kölyök tápot vegyünk! Óriástestű fajták esetén, a megfelelő csontfejlődés érdekében óriástestű fajták részére összeállított kölyök tápot adjunk! Ha ez nem elérhető, akkor 3 hónapos kortól fele-fele arányban keverjük a kölyök tápot felnőtt táppal!

A felnőtt kutya etetése

Meg kell értenünk, hogy a kutya nem ember. Nem igényli a változatos ízeket, és az evés sem jelent számára társasági eseményt. Nem azért koldul vagy kunyerál, mert éhes! A kutya őse a farkas… amik akkor esznek, ha módjuk van rá. Kedvencünk számára minden nap biztosítjuk a táplálékot,  nincs szükség tartalék tápanyagok felhalmozására ínséges időkre… A rangsorban betöltött szerep kifejezése érdekében is jobb, ha nem együtt eszik a kutya  a családdal…

A rendszeres és helyes táplálással sokat tehet kutyája egészségének megőrzéséért! A régi mondást tartsa szem előtt: az vagy, amit megeszel!

1 éves kortól közepes testű kutyák esetén napi 1x, esténként. A nagyon kistestű kutya etetése (yorkie, bichon fajták, csivava, pincser, stb) felnőtt korban is napi 2 alkalommal ideális, mivel gyors az anyagcseréjük, és könnyen leeshet a vércukorszintjük. Az óriástestű, vagy mélyebb mellkasú fajtáknál viszont az életveszélyes, azonnali műtéti beavatkozást igénylő gyomorcsavarodás megelőzése érdekében szükséges napi 2 részre osztani a szükséges táp mennyiséget!

A beteg kutya etetése….

…. óriási témakör, ebbe a cikkbe nem fér bele, később írok róla külön. A legegyszerűbb addig is: megfelelő diétás tápokkal. Számos állatpatika, webáruház vagy nagyobb állatkereskedés forgalmaz diétás tápokat, pl. ízületi kopások vagy allergia esetére. A kifejezett gyógytápokat (májbetegség, vesebetegség, húgyúti problémák kezelésére) azonban csak állatorvosnál, állatpatikában szerezheti be.

Száraz táp, konzerv vagy házi koszt?

A jó minőségű tápok (száraz vagy konzerv) teljes értékűek. Ez azt jelenti, hogy nem szükséges kiegészíteni, mivel ezzel csak hígítjuk a tápot! Sem rizzsel, sem tésztával (túl sok szénhidrát a fehérje rovására), sem hússal (túl sok foszfor a kalcium kárára, és túl sok fehérje a vesék kapacitásához)! Bármi, amit a tápon kívül adunk, csak felborítja az egyensúlyt, amit a táp gyártói tudományos kutatások eredményei alapján összeállítottak…

Személy szerint ajánlom az állatorvos által kifejlesztett, funkcionális, egészség támogató PettBull tápokat, ezekről bővebben itt olvashat, sőt rendelhet is a webáruházból:

PettBull

házhoz jön az állatorvos kutya etetése táp

A száraz táp könnyen adagolható, kisebb helyen tárolható, és higiénikus, mivel nem marad vissza az edény falára száradva…

A konzervek rengeteg vizet tartalmaznak, így sokkal nagyobb mennyiséget kell adni belőle. Kevesebb féle kiszerelés létezik, így gyakran marad belőle felbontás után, amit hűtve kell tárolni, majd etetés előtt kb. 10 percig szobahőn hagyni, hogy felmelegedjen… Nyáron, amit nem eszik meg a kutya azonnal, könnyen megromolhat, ezen felül csalogatja  a legyeket, melyek beköphetik…

A házi koszt is lehet teljes értékű, de fontos, hogy ezalatt nem a családi ebéd maradékát értjük! Az ételeink túl fűszeresek vagy zsírosak lehetnek, ami hasnyálmirigy vagy bél irritációt okozhat, betegséget és fájdalmat okozva a kedvencünknek.

Teljes értékű házi koszt összeállítása odafigyelést és tudást igényel, hiszen megfelelő arányban, mennyiségben és minőségben kell tartalmaznia a szénhidrátokat, fehérjét és zsírokat, vitaminokat és egyéb nyomelemeket! Ehhez nyújthat segítséget a takarmányozástan területén kiemelkedő tudású állatorvos, Dr. Fodor Kinga : Mit egyen a kutyám? című könyve, a Libri oldalán rendelhető:

Dr. Menyhért Zsuzsanna

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

error: Content is protected !!